Ey évre nem fog aláírni, de nem mondhatná, hogy nem kínáltam meg.
Lényeges dolgot hagytam ki még:
- Spezza a csapat szerencséjére nem tért vissza. Nem sportszerűtlenségből mondom, de összezavarta volna vele a csapategységet. Az a játékos akit nem szabad kihagyni ha ott akar lenni, viszont művészien adja elő a hokit a mostani pörgő, romboló, tuszkoló, ütköző, stílust lelassítaná, a fiatalokat összezavarná.
- Goncsár hibái feltűnőek voltak, nem tartanám max egy évre.
A Pens ellen tartogatta a top formáját. Kiállításai nagyon idegesítőek voltak a Habs ellen, ez most már nem fog beleférni. Alapszakaszban kellemes meglepetés volt, de mostanra teljesen kipukkadt. Én elengedném. PP-ben nem nélkülözhetetlen és ott tolonganak a fiatalok.
Ettől nehezebb, de továbbjutást vártam. Gallagher, Subban tetszett. Yemelint nem bánom, hogy nem vett tevékenyen részt.
A csapatról:
- Mr. Anderson fantasztikus.
- Neal magához képest érett volt.
- Alfie könyörtelenül melózott.
- A fiatalok szépen igyekeztek, időnként üde szinfoltként.
- Goncsár hibái feltűnőek voltak, nem tartanám max egy évre.
- Karlsson védekezése szintén kiábrándító volt. Sérülés ide, vagy oda, előtte sem volt még jobb. Tovább kell erősödnie.
Agresszivitásunk meglepett, de nagyon hatásos volt. Továbbjutást ért.
Pingvinek ellen tovább ezt, bár ott nem ér majd továbbjutást, de szétrúghatunk pár feneket.:)
Mondjuk ők egyszerűbbek mint a Habs, meg kapusban sem jobbak. Érdekes lesz hogyan jutnak tovább.
Ez a Senatron fog még egyszer a sírba vinni, ilyen gyökerekből is sok van.
Na viszont ide is:
Na jön a Pens a második körbe!
Igazából nem tudom mi kell ellenük bomba erős a keretük és ha összeállnak rendesen nem sok esélyünk lesz. A jó PK elengedhetetlen lesz. PP-ben még bőven van hova javulni, sajnos Karlsson nincs top formában, így talán őt kéne formába hozni és PP is működne. Hátul nem félek, Anderson hozni fogja magát és szerintem még jobb lesz. Nagyon felszabadult hogy végre nyert egy párharcot a playoffban. A védőkre pedig eddig panasz nem lehetett, szinte hiba nélkül játszottak. Elől már problémásabb lesz. Szerencsénk az lehet hogy a Pens is egy sokat támadó csapat, így csakúgy mint a Montreal ellen a fiatalokkal leronhanhatjuk őket és kis szerencsével bemákolunk pár gólt a kontrákból. A széria x-faktora Spezza lehet, aki 3. meccs környékén visszatérhet és kitudja milyen hatással lesz a csapatra. Összességében úgy érzem hogy kapusposzton és védelem terén jobbak vagyunk nálunk, de támadásban ők ezt tudják ellensúlyozni. Bizakodó vagyok hogy lesz esélyünk a továbbjutásra. Ha az első meccseken látjuk hogy van keresnivalónk akkor bármi lehet. (Szándékosan nem használva a továbbjutás szót)
Spezza practices for the first time since his back surgery.
""I've never missed time in season like this before so it was a different challenge for me but I'm a pretty motivated guy and I always felt like there was going to be light at the end of the tunnel." - Jason Spezza
Ami nem jó jel hogy idén hazai pályán iszonyat jók voltunk...DE pont a pingvinek elleni meccseken NEM...ha továbbjutunk egy hetedik meccses bravúrral tehetjük (Ricsinek szeretettel )
Csak 100%-os állapotban kell, amúgy nem sok hasznát vesszük neki sem. Elég ránézni Michalekre, csak bolyong a pályán. Helyzete sincs. Ilyen játékos visszatérésének csak teljesen egészségesen van értelme, mert ha gyengélkedik elronthatja a csatárok közti amúgy zseniális chemistryt. Edzzen sokat a csapattal és akkor dobjuk be ha nagyon muszáj. Nehéz elhinni hogy napokon belül teljes lehet a keret.
"I'd like to see Jason on the ice for sure. He's a good player. He's an important player for us ... I hope to see him at some point in round 2, but whether or not that happens, I couldn't answer." - Bryan Murray on Jason Spezza
Ha visszatér második, harmadik meccs tájékán, egálban lesznek az esélyek a továbbjutásra a Penssel...amíg ez nem történik meg maradunk underdog...persze tavaly a Rangers ellen ígyis majdnem bejött az underdog szerep...
Nem semmi üldözési mániátok van. Akkor tisztázzuk a sorokat: Totál leszarom a Caps topicot és titeket is, azt is, hogy a Capsnek milyen eredményei vannak, tényleg, őszintén. Viszont baromi jó cukkolni titeket, főleg az után, hogy szezon elején annyira berágtatok rám, mert baszogattalak titeket a Caps topicban, és azóta nyomjátok a hülyeségeket velünk kapcsolatban. :)
Ez meg már picit Haszinak: Az itteni Pens fanokkal nekem az ég világon semmi bajom amúgy, sőt, kb mindenki jó arc. A csapattal sincs bajom, volt idén 1-2 parázs meccsünk, de az meg inkább a bírókon múlott. :) Az viszont tényleg nevetséges, hogy én lennék a fegyverhordozótok. :D
Ha rólunk van szó, szerintem nagyon is elképzelhető...furának találom, hogy amint isten bekattant, a leafs topicnak is nagyon szarul esett h söprést tippelt valaki nálunk a párharcukra, egy bolond százat csinál :) Vagy csak én olvasok túl sok konteo-t :) Mindenesetre a Johnesz által említett 80%-ban simán benne van ez bőven, bár mennyire is syntax errornak tartod és nem is mélyültem el annyira abban, hogy ti hányadán álltok egymással :) (Csak hogy ne legyen rám olvasva ez is: Nem Johnesz-től láttam először a leafs topicban amiről írtam...
sorry a sens fanoknak, aki beszállna az jöhet hozzánk, a horda chat felületére
Akkor valamit nagyon nem értek:) szóval én csak arra reagáltam, hogy Johhnesz lenne a pens fanok hű fegyverhordozója, az ezen a fórumon syntax error:D
Kevésbé hiszem, hogy ilyesmi lenne itt, de ha igen, akkor az tutkó nem Leafs szimpatizáns.
De mondom, lehet, csak félreértettem, hogy mire reagálsz.:)
Ha ebből indulunk ki, akkor a fórum 80%-a az, mert kb ennyien tartják nevetségesnek a Caps topicot, de rendben van. :D
Nem pontos ! Ha már érettségi, van egy jó matematikai képlet erre : 100%-ból ki kell vonni a caps fórumozók százalékos arányát , és így kapjuk meg a pontos eredményt.
Woohoo, érkezik a horda, imádak titeket! :D
Könnyen lezárhatnám ezt a dolgot egy sorral is, nem kellene érvelni meg neveket sorolni, de inkább nem teszem, mert azzal sajnos elrontanék mindent.
Go Caps, Go Sens! ;)
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.